Írhatnékom van, de nagyon. Hosszú nap volt, nagyon lassan születik meg az a riport... Jobb, hogy van plusz két napom, mert így tudtam segítséget kérni, viszont így plusz két nap garantált szenvedés. Valamit valamiért. Hangulatos volt bent lenni későig és látni azt, hogy a harmadéves ökológusokon kívül mindenki hazamegy. Kint sötét van, bent mindenki ismerős. Tetszett a dolog, bár jelen esetben kicsit kívülálló voltam. Nekem nem kellett mára befejezni. Ugyan azt híresztelem, hogy még sosem kértem haladékot, de beugrott, hogy ez nem igaz. Ez konkrétan a negyedik volt. Ian adott előző félévben a disszertációval. Sam adott egy netes teszten két napot. És hetekkel később kellett csak megírnom a genetika labor tesztet. Ez mind harmadévben volt. Érdekes. Helyben el tudnék aludni, nem igazán pihentem ki magam tegnap éjjel. Az a fura, hogy kreatív hangulatom van nagyon. Rajzolnék, írnék, csomóznék... de álmos vagyok, nem kezdek bele semmibe. Most megint nagyon rákattantam a gépelésbe. Pedig tudjuk, hogy milyen szerelmes vagyok a kézírásba.Főleg, amikor egy meghatározott irányból jön a fény és látom a kezem és a toll árnyékát. Ha ügyes vagyok, úgy látszik, mintha az árnyékból jönne a tinta. Imádom. Sokszor eszembe jut az a naplóm, amit szigorúan gyertyafénynél, faragott madártollal, tustintával írtam. Lehetne megint egy ilyet... Bár mostanában nem, mert nem vagyok egyedül. Fura, jobban tűröm ezt az egészet, mint gondoltam, hogy fogom. Vagy csak akkor jövök majd rá, hogy milyen nehéz volt, amikor vége lesz. Hétvégén egyedül voltam és jó volt, de nem ütött szíven mikor visszajött. Fura.

Kiraktam a békás posztert amit a ZOOban vettem. Kis éédes. Piros gülü szemű jószág. Lehet írok inkább storyt, az is lehet, hogy kézzel.