Mit? Mindent. Majdnem mindent.... A riportot beadtam és mint ahogy az lenni szokott - és milyen rosszul van ez így - az érdekelt a legkevésbé. Simábban ment, mint hittem. Van Őrangyal. Biztosan van.

Megírtam a válaszlevelet amit kért. Kicsit talán többet magyarázkodtam a kelleténél. Van egy olyan érzésem, hogy visszaír majd, kétszer ennyi kérdéssel. Így is, kis híján hosszabb lett a levél, mint a lab riport amin egy hétig dolgoztam. Oh, well az átlagon aluli bizonyítványt egy 5 év múlva történő munkakeresésénél majd a magánéleti krízissel magyarázom. Belefér... -egy frászt. Mindegy is.

Írjam, nem írjam? Úgy is tudom, hogy mit érzek. Illetve az túlzás hogy tudom, de fel tudnék sorolni érzéseket. Az az én bajom, hogy nagyon nagyon ragaszkodó vagyok. Szeretem a szokásokat. Nehezen szakadok el dolgoktól. Nem vagyok súlyos, de mégis. Megnyugtat, ha 200-szor is ugyan azon az úton sétálok végig. És ha gy új úton megyek, imádom azt is. Imádom az újdonságát, az új dolgokat amiket látok ott, de mégis. Amikor újra a régi útvonalon megyek, megnyugtat.

Borzasztóan megszoktam, hogy VELE beszélgetek minden áldott este. Az itteni létemhez tartozott. Hiszen első éves koromtól csináltuk. És, bár ki akartam belőle szakadni, hamar rájöttem hogy iszonyúan hiányzik. Az, hogy siessek haza miatta, hogy elmeséljem a dolgokat...(és elfelejtettem mit akartam írni). Nem is tudom, mit gondoltam. De nem élhetek örökké így. és bár "fáj a változás", meg kell lépni.

Ha megszokom, ha kiszakadok jobb lesz. Egy új, egy jobb.