Annyi értékes ember van otthon. Úgy szeretném ha érthetném őket. Ha megéltem volna amit ők. Az a tudás, az a bölcsesség, az a tapasztalat ami az övék... A bölcs nyugalom amivel tudják, hogyan kezeljék az életet. Mindig és mindenhol sugárzik belőlük. Elérték az álmaikat, övék a vágyuk. Régóta nem üldözik már, helyette kézenfogva járnak vele. A Színházban élnek, ismerik a múltat, a jelent, a klasszikusokat, a völgyeket és csúcsokat. Éltek abban a korszakban ami mindig azt a megmagyarázhatatlan, leírhatatlan érzést kelti bennem. Akkor is ha csak egy 20 évesnél régebbi fényképet, ruahdarabot vagy játékot tartok a kezemben. Az érzés jön, körülvesz és követeli hoyg fejezzem ki. De nem megy. Sosem ment és talán sosem fog. Mert nem éltem akkor. Nem akkor éltem. és mégis. vonz, izgat, érdekel, megihlet.
Az a 6 ember akikről most néztem riportot, egyszerűen felbecsülhetetlen. Vannak még egy páran, a kortársaik, a kollegáik, a sorstársaik akikben ugyanúgy megvan ez amire most gondolok. De most csak erre a 6 emberre akarok gondolni. Köszönöm, hogy vagytok!